2011. március 30., szerda

Ékszertartó

Hétvégén tavaszi nagytakarítást tartottam (közben pedig náthás voltam..erre is sok energiám ment el) és arra gondoltam, h ideje lenne valami helyet találnom a nyakláncaimnak. Talán kellett volna előtte/utána fotót készítenem, h lássátok, tényleg tenni kellett valamit:) Minden csak le volt dobva a komódra, néha összeakadtak, meg persze a gyűrűk, kitűzők is közéjük keveredtek. (A fülbevalóknak még nyáron, apu közreműködésével csináltunk egy szuper tartót, majd lefotózom azt is).
Gondolkodtam, h mit csináljak, végül fogtam egy fa vállfát, szögeket ütöttem bele és rózsaszínű szalaggal felkötöttem egy csőre:) Még szerencse, h pont jó helyen fut a gázcső..



Egy rózsaszínű kitűzőt csíptettem rá, így még szebb:))
Mit szóltok hozzá?

2011. március 28., hétfő

Az első fecskék:)

Az első fecskék masnik..


Ahhoz képest, h életemben először varrtam varrógéppel, nagyon jók lettek. Persze sokszor láttam anyát varrni:) Egyébként kitűzők.

2011. március 26., szombat

Új játék:)

Új játékom van:


Amit már régóta szerettem volna:) És már ki is próbáltam...

2011. március 22., kedd

Mimimalista

Na jó, minimalistább:) De ez is csipke, csak most sokkal kisebb. Mert nem mindenki szereti a nagy ékszereket.


A bézs csipke fekete gyöngyökkel nekem annyira elegáns hatást kelt. Szerintetek?


Több kép itt:)

2011. március 19., szombat

Csipke csipke hátán

A sokadik csipkés bejegyzésem..nem tehetek róla, valahogy nagyon a csipke-ékszerek körül forognak a gondolataim:)
Tegnap említettem, h sikerül beszereznem némi alapanyagot:



Nem is számoltam meg, h hány darab...nem kevés:) Most éppen száradnak...A kicsikből gyűrű lesz, ilyen. A nagyokból meg nyaklánc, azt hiszem.
És vettem még csipke csíkokat is, elég nehéz volt választani, végül 3 félét sikerült.



Arról még csak nagyon halvány elképzelésem van, h mit kezdek velük, de nagyon szépek.

2011. március 18., péntek

A második...

Még akkor készült, mikor az első, de valahogy eddig nem tudtam megmutatni.


A csipke nagyobb, mint az előzőnél volt, hófehér, és most kék díszítést kapott:

Már a Meskán:)

Múlt hétvégén vettem még csipkét, színeset is, van közte egy csodaszép piros...később megmutatom;)

2011. március 10., csütörtök

Díjat kaptam:)

De szabályszegő vagyok, és egyszerűen most csak megköszönöm: Nagyon köszönöm Dorka!

2011. március 9., szerda

Csipke

Végre:)) Nem hiszem, h lehetne ezt új évi fogadalomnak nevezni, de mindenképpen azt terveztem, h ebben az évben kísérletezni fogok csipkével. Állítólag idén (is) a csipke lesz a divat..

Az első nyaklánc az enyém, holnap fel is avatom:


És így néz ki az egész:


A virág is fekete csipkéből készült rá:)


Az utolsó kép pedig annyira jó lett, h szinte nem is látszik a fehér papír:))) Talán ez az első ilyen fotóm. Nem talán, biztos:)


Mit szóltok hozzá? Mindig, de most tényleg nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Mert ez egy új dolog, és mi van, ha csak nekem tetszik? Az szomorú lenne..

2011. március 6., vasárnap

Valami új...

....valami izgalmas..

2011. március 5., szombat

Fuvallat

Akár egy tavaszi fuvallat... mert nagyon várom már a tavaszt..

Az ezüst négyzetet nem tudtam ott hagyni, amikor megláttam a boltban.

Még van belőle, próbálom majd másképp is felhasználni. A lánc már a Meskán.

Holnapra sok tervem van, főleg textillel.

2011. március 2., szerda

Piroskák

A fekete gyűrű kis hugicája, pirosban:


Lehet, h megtartom, de lehet, h megy a Meskára..

És muszáj volt kipróbálnom egy kitűzőt is, mert ez olyan anyag, aminek lehet olvasztani a szélét. Ezt azért fontos kiemelni, mert próbálkoztam olyan anyaggal is, amit meg nem lehet olvasztani, ellenben kigyullad (és esetleg még az ember kezére is ráég kicsit..).
Tegnap elvittem színházba, élvezte:)


És együtt:

Vélemény, valaki?
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...